Szia! 

Örülök, hogy itt vagy!

Látod, megcsináltuk! Kimentünk a Városligetbe, és vadidegenek kezébe adtunk mosolyokat.

(https://www.facebook.com/events/1597104083922971/?active_tab=posts)

Igen, tudom, hogy nagyon viccesen hangzik, de hidd el, csodás élmény volt, sajnálom, hogy nem voltál velünk.

Nem voltunk sokan, nem is vártam sokat. Fel voltam készülve rá, de nem gondoltam, hogy tömegeket mozgat meg az ügyünk. Bár bevallom Neked most őszintén, remélem egyszer meg fog. (;) )

Hogy mi az egész értelme? Azon kívül, hogy mókás volt, a KEDVESSÉG! ... Igen, úgy érzem, abból van nagyon kevés. ...  Hol?... hát alapvetően.

Ezt tettük, apró kedvességgel árasztottuk el a körülöttünk lévőket. Nem azért, hogy azt lássák, milyen kedvesek vagyunk. Nem az volt a cél, hogy mi, Múzsák, híresek legyünk, nem a népszerűségre gyúrunk. Az a cél, hogy a kedvességre, magára felhívjuk a figyelmet. 

Heten voltunk, különböző korúak, neműek, és érdeklődésűek. Egy volt bennünk a közös, adni akartunk egy kis jót magunkból. Nem volt megkötés, semmi szabály, annyi csak, hogy valami kedvességet írjunk a papírra, amit odaadtunk valakinek... Hogy kinek? Hát akinek szüksége lehet rá. ... Miért, szerinted nincs mindenkinek szüksége a kedvességre?!...  Mikor megbeszéltük, ki hogy élte meg, az csodálatos élmény volt. Mind egy picit máshogy élveztük ki az adás adta perceket. A világoskék hajú kamaszlány azt élvezte benne, hogy meghökkentek az emberek, ahogy mosolyogva odalépett hozzájuk egy kedves bókkal. A fiatalos Anyuka azt élvezte, ahogy az emberek a meglepődés után ellágyultak picit. A harmincas egzotikus lány pedig valahol saját magán lepődött meg, hogy minden gond nélkül lépett oda az idegenekhez egy jó szót adni nekik. Az a legjobb, hogy senki, mondom, szó szerint Senki nem reagált rosszul. ... Mennyiből? Majdnem kétszázból. ... Igen, kétszáz jó szó talált gazdára, mind jó reakcióval.  ... Meglepődtek? Igen. ... Volt, aki elhúzódott volna? Volt. De egy apró ajándékkal léptünk be a zónájukba, és mind szívesen vették végül, megköszönték, mesés volt.

Mind élveztük a röpke küldetést, mert megéltük, milyen jó is adni egy picit. Megtapasztaltuk a saját bőrünkön, milyen jó egy arcot mosolyba borítani egyetlen másodperc alatt. Mind megéreztük, milyen jó érzés adni, mennyit kapunk tőle saját magunk is.

Mi volt a legemlékezetesebb? Talán, mikor az asztalnál ülő magányos srác azt mondta, most feldobtuk a napját, annyira ráfért egy kis jókedv. Vagy mikor egy baráti társaság rákérdezett, mit is csinálunk, és azt mondták, de jó kis megmozdulás ez, több ilyen kéne. Vagy mikor egy idős néni utánunk jött, hogy még egyszer megköszönje, annyira jól esett neki. Vagy mikor egy helyes fiatal pár azt mondta, vártak ránk... Nem is tudnám eldönteni, melyik volt a legjobb. 

Csak azt tudom, JÓ volt! De nem utánozhatatlanul, vagy megismételhetetlenül jó.

Igen, meg fogjuk ismételni! Sőt, most duplázni szeretnénk! Kétszáz jó szó helyett most több, mint 400-at szeretnék eljuttatni az Emberekhez.

Igen?! Te is jönnél?

Hát gyere augusztus 19.-én, pénteken 18 órától a Szabadság hídra, mert ott folytatjuk.

Dolgozol?

Meddig? Hát gyere utána, ott leszünk egész estig. Most nem csak két órát szentelünk az Adásnak, hanem, "amíg a készlet tart" ott leszünk.

Szeretettel várlak Téged is! 

Múzsa